Arcüreg zárás
Gyors és biztos arcüregzárás Budapest közelében
A nagyőrlő fogak kihúzása, kiműtése során jelentkezhetnek bizonyos szövődmények. Ilyen az arcüreg megnyílása is.
Arcüregünk a felső állcsont területén található. Belül nyálkahártyával fedett. Amikor a páciens arcürege megnyílik, az arc-, illetve a szájüreg összekapcsolódik. Ekkor a táplálék, és a bevitt folyadék megszokott útja megváltozik, és az orrból távozik. Ezzel együtt az arc üregébe így számos baktérium kerülhet be, amelyek gyulladásos állapotot és váladékozást idézhetnek elő.
A Telki Kórházban nagy elővigyázatossággal végzünk minden foghúzást. A kezelés végén elvégezzük az orrfújás próbáját. A páciens ennek során befogott orral fúj, így megfigyelhető, hogy a kihúzott fog helyén megnyílt-e a beteg arcürege. Ha ez mégis megtörtént, érzéstelenítés után rögtön operációra kerül sor. A műtét során a szakember bemetszést végez a beteg ínyén, és az így létrehozott lebennyel befedi a megnyílt részt, rögzítve azt a páciens nyálkahártyájához.
Az operációt követő három hétben a beteg nem fújhatja az orrát, nem végezhet nehéz, fizikailag megterhelő tevékenységet, illetve tilos a kialakult seb szívogatása. A műtét után két héttel ellenőrző vizsgálat szükséges, illetve ekkor veszi ki az orvos a varratokat is.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |
| Arcüreg zárás | 35.000 Ft |






