Emlőműtét
Emlőműtétek
Emlőműtétrejó- és rosszindulatú elváltozások esetén egyaránt szükség lehet. A mell rákos megbetegedése esetén előfordulhat, hogy az emlő egy részét el kell távolítani. Súlyosabb esetben az egész mell eltávolítása is szükségessé válhat.
Az emlőműtét után a testi problémák mellett lelki panaszok is jelentkezhetnek, hiszen a mell a nőiesség egyik szimbóluma. Tudatosítani kell a betegben, hogy a műtéti beavatkozás az ő egészségének, életének megmentése céljából történik.
A mellrák kezelése
Ahogyan más daganatoknál, az emlőrák esetében is nagyon fontos a betegség korai felismerése. Az idejében kiszűrt mellrák jó eséllyel gyógyítható. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát, és a mell otthoni rendszeres vizsgálatának szerepét.
Ha gyanús csomót talál a mellében, kérjen azonnal kivizsgálást! A mellrák kimutatása képalkotó berendezésekkel (MRI, CT) és szövettani mintavétellel történik. A daganatot korai stádiumban is képes kiszűrni a mammográfia, ehhez legtöbbször kiegészítő ultrahangos vizsgálat is társul. A következő lépés a mintavétel (biopszia), mely lehet vékony-, illetve vastagtűs. A vékonytűs biopszia citológiai, míg a vastagtűs már szövettani mintát is képes szolgáltatni. Ez a művelet sok esetben igen kellemetlen érzéssel jár, de elengedhetetlen a pontos diagnózis felállításához.
Ha valóban beigazolódik a daganat gyanúja, műtéti beavatkozásra lesz szükség. Az egész emlőt manapság már ritkán kell eltávolítani, legtöbbször elegendő a daganat kimetszése. Ezt hívjuk emlőmegtartó műtétnek. Az eljárásnak több fokozata van: egyes esetekben elegendő, ha csak a tumort és annak közvetlen környezetét metszik ki, de előfordulhat az is, hogy az emlő negyedét is el kell távolítani a teljes felépülés érdekében. A műtét során megvizsgálják a daganathoz legközelebbi, őrszem (sentinel) nyirokcsomót. Ha a daganat ide is átterjedt, akkor eltávolítják a hónalji nyirokcsomókat is.
A sebészeti beavatkozás mellett kiegészítő kezelésekre is szükség van, az emlőmegtartó műtéteket mindig sugárkezelés kíséri. A terápiát többször ismételni kell. A kemoterápiás kezelés többféle készítmény kombinálásával történik, szintén többszöri ismétlés mellett. A mellrák gyógykezelésében nagy szerepe lehet a hormonterápiának. A daganatok ösztrogén jelenlétében gyorsabban növekednek, ezért antiösztrogének használatával csökkentik a női nemi hormon szintjét. Az eljárás nagy mennyiségű HER-2 fehérje jelenlétében nem vezet sikerre.
Diagnosztika és műtét késlekedés nélkül a Telki Kórházban
Intézményünk személyzete tisztában van azzal, hogy emlőrák esetén minden perc számít, ezért mind a vizsgálatok, mind a műtétek a lehető leggyorsabban megtörténnek. Korszerű műtőink és berendezéseink, valamint tapasztalt és képzett szakembereink jelentik a garanciát arra, hogy a legjobb kezelést kapja.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |
| Emlőműtét | 595.000 - 750.000 Ft |








