Kórházi hotelszolgáltatás
Gyógyulás és pihenés Budapest közelében
Mindannyian vágyunk a nyugalomra, harmonikus környezetben való feltöltődésre, kényeztetésre. Különösen erősek ezek az igények akkor, mikor valamilyen testi baj ér minket, betegség miatt szenvedünk. A gyógyulás ideje lerövidül, gyorsabban következik be a teljes felépülés, ha a regeneráció ideje alatt nem csak szakmai szempontból részesülünk a legjobb ellátásban, de lelkileg is feltöltődhetünk.
Sajnos betegségünk esetén nem mindenhol gyógyulhatunk olyan körülmények között, melyek biztosítanák lelki feltöltődésünk mellett a felépüléshez szükséges teljes nyugalmat is, holott mára már orvosilag is elfogadott tény, hogy a teljes gyógyulásban ezek a tényezők is jelentős szerepet játszanak.
Előfordul azonban, hogy az egészségügyi intézményben eltöltött időre úgy emlékezik vissza a páciens, mint egy tortúrára, amelyben éppen a legfontosabb cél veszett el: az egészség mihamarabbi visszaállítása, feltöltődéssel és nyugalomban, hogy újra erőre kapjon a munkával teli hétköznapokhoz. Van azonban lehetőségünk arra, hogy olyan kórházban gyógyuljunk és pihenjünk, amely a medicina világában a legtöbbet és legjobbat nyújtja, beleértve a szakmai ellátást, az ápolást és a hotelszolgáltatást.
Tudjuk, mennyire fontos a diszkréció és az intimitás
A Telki Kórház immáron több mint 10 éve fogadja a gyógyulni, szépülni és pihenni vágyó pácienseit a festői szépségű budai dombságban, elszigetelten a külvilág zajától, mégis elérhető közelségben, Budapesttől mindösszesen 15 km-re. Több mint egy hagyományos kórház. A minőségi szakmai ellátáson túl kiemelkedő színvonalú szállodai szolgáltatás segíti a testi-lelki egészség visszaállítását. Tudjuk, mennyire fontos az Ön számára a diszkréció és az intimitás, ezért minden vendégünket külön szobával várjuk, amelybe egyéni döntés alapján hozzátartozóval együtt érkezhet a beteg. A családias hangulatú, minden kényelmet kielégítő, légkondicionált szobák saját fürdőszobával, telefonnal, tévével, valamint internetcsatlakozási lehetőséggel rendelkeznek. Szobáink mindegyikéből szép kilátás nyílik kertünkre, illetve a körülöttünk fekvő festői szépségű tájvédelmi környezetre. Magas színvonalú, szálloda jellegű szobáink berendezése, barátságos színvilága a kényelmet és a nyugalmat idézi minden páciens részére.
Recepciónk munkatársai készséggel segítenek a hozzánk érkező vendégeknek, igyekeznek odafigyelni minden kérésre, kívánságra. Az a cél vezérel bennünket, hogy megkönnyítsük a páciens nálunk töltött óráit, a személyzet minden tagja hozzájáruljon a testi-lelki egészség visszaszerzéséhez. A vendégtérben tartózkodó hoszteszek ügyelnek arra, hogy az előre megbeszélt időpontokban kezdődjenek a vizsgálatok, ne legyen várakozás.
A Telki Kórházban reggel 8 és este 8 óra között várakozás nélkül veheti igénybe szolgáltatásainkat a vendég. A szűrések és kivizsgálások, a műtéti beavatkozások mellett életmód- és életvezetési tanácsadás, fogászat, túlsúly-, klimax ambulancia, szépészeti szakrendelés, illetve lelki wellness várja az ide érkezőket, akik a holisztikus szemlélet jegyében a nyugati és igény szerint a keleti gyógyászat vívmányait egyaránt élvezhetik.
Az egészségügyi ellátás színvonalát jelzik a modern diagnosztikai háttér mellett a jól felszerelt műtők, az intenzív osztályos háttér, valamint a posztoperatív megfigyelési lehetőségek. A kórházban 24 órás orvosi, nővéri felügyelet működik, saját gyógyszertárral.
Az éttermünk kínálatát dietetikus szakember közreműködésével állítjuk össze, kiemelten figyelünk az ételek minőségére és ízvilágára, valamint a vendégek egészségére, amely a legfontosabb nálunk, a Telki Kórházban.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |
| Ápolás | 48.750 Ft |
| Betegszobák | 10.000 - 48.750 Ft |









