Laboratóriumi vizsgálatok
Laborvizsgálatok Budapest közelében
A modern diagnosztika elképzelhetetlen laborvizsgálatok nélkül. A vérből végzett analízistől sokan tartanak: egyesek a látványtól lesznek rosszul és a fájdalomtól félnek, míg másokat az éhgyomorra történő várakozás visel meg. Az egyre korszerűbb technikai megoldások és az optimális betegút szervezés azonban megoldást kínálnak ezekre a kellemetlenségekre.
Az orvostudomány más területeihez hasonlóan a laborvizsgálat feladata is az, hogy egyszerű, pontos választ adjon a beteg állapotával és gyógyításával kapcsolatos kérdésekre. Fontos jelentőséggel bír a gyógyítás folyamatában, hiszen segítségével a szakorvos precíz diagnózist és személyre szabott gyógymódot tud felállítani.
A laborvizsgálatoknál elsősorban vérvételre van szükség. Bármennyire gyakori, hétköznapi eljárásról van szó, a páciensek többsége általában ettől a beavatkozástól tart a leginkább. Legtöbbször két dolog miatt éreznek aggodalmat: az egyik a tűszúrás okozta esetleges fizikai fájdalom, a másik pedig a vér látványától való félelem. A félelmet feltétlenül orvosolni kell, ezért a szakmai hozzáértés mellett nélkülözhetetlen az empátia és figyelmesség a beavatkozások során. A technika fejlettsége is elősegíti a laboratóriumi vizsgálatok időtartamának rövidülését és a gyors, ugyanakkor pontos diagnózis felállítását.
Mi történik a laborvizsgálat során?
A vizsgálni kívánt vért vénán keresztül nyerik. Akik nehezebben élik meg a beavatkozást, általában szoronganak és olyan „mellékhatásoktól” tartanak, mint az ájulás vagy az erős hányinger. Nagyon fontos, hogy a vérvételt végző személy megfelelő stratégiával képes legyen eloszlatni ezeket a félelmeket, még akkor is, ha napi szinten akár száz pácienssel is találkozik. Speciális esetekre is felkészültnek kell lennie: tudja, hogyan kell bánni a gyermekekkel, idősebbekkel, vagy a sérült vénával rendelkezőkkel.
A vérvétel során egy tű segítségével a bőrön keresztül történik a vizsgálathoz szükséges mennyiségű vér levétele, majd speciális kémcsőbe kerül. A vérmintát a szakorvos által rendelt vizsgálatok során a későbbiekben elemzik.
A vérből végzett laborvizsgálatoknak különböző csoportjai vannak. A vérképvizsgálat folyamán az úgynevezett sejtes elemeket - mint haematokrit, haemoglobin, vérsejtsüllyedés - vizsgálják. Ionvizsgálat során a szervezet víz- és sóháztartásának állapota kerül a vizsgálódás középpontjába, míg az enzimvizsgálatok a máj működéséről adnak képet. A vérben még sok fontos anyag megtalálható – lipidek, globulinok vagy a vércukor –, ezek analízise szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy a szakorvos megismerje a szervezetben zajló folyamatokat.
A gyors és pontos diagnózishoz feltétlenül szükséges a modern műszeres technikák alkalmazása és a jól felszerelt laboratórium. A mintavételtől eltelt idő és a szállítási feltételek módosíthatják a vizsgálati eredményeket, ezért kiemelten fontos a minta kezelésének, tárolásának, szállításának minősége. Sürgős esetekben meghatározó tényező az idő: ilyenkor pár órán belül meg kell lennie a vizsgálati eredményeknek.
Tudjuk: a legjobb technológia mellett is az ember a legfontosabb
A Telki Kórház jól felszerelt laboratóriummal rendelkezik: haematológiai és alvadási automatával, valamint egy olyan száraz kémiai automatával, amely pontosabb méréseket tesz lehetővé egy NASA által kidolgozott és az Apolló-programban használt módszer továbbfejlesztésének köszönhetően. Kórházunk laboratóriumában három-négyszázféle vizsgálatot tudunk elvégezni, ezek során kiemelten figyelünk a vizsgálati eredményeket befolyásoló tényezőkre: a minták korrekt módon történő előkészítésére, tárolására és szállítására.
A kíméletesebb szúrási körülmények érdekében a vérvételnél vékonyabb, szárnyas tűt használunk, és előzetesen egyeztetett időpontban, várakozás nélkül fogadjuk a pácienseket.
Kórházunkban a sürgős vizsgálatok eredményei már 1-2 órán belül elkészülnek, a speciális vizsgálatok elvégzése együttműködési szerződés keretében a szakosított partnerintézményekben történik. Orvosaink odafigyelnek a laborleletek átbeszélésére is, hiszen mindenki szeretne orvosi segítséggel eligazodni az eredmények, számok között.
A gyakori betegségek diagnosztizálásához a gyorsaság érdekében a legkorszerűbb eljárásokat alkalmazzuk: a főleg gyermekeknél gyakran előforduló felső légúti megbetegedések és tüszős mandulagyulladás esetén olyan mikrobiológiai gyorstesztet használunk, mely célzott terápiára ad lehetőséget. Eredménye fél órán belül megvan, így elkerülhető a felesleges antibiotikumos kezelés.
A nehezen hozzáférhető és hosszadalmas vizsgálatok közül az influenzavírus kimutatását is azonnal elvégezzük, a mielőbbi hatékony kezelés megkezdése érdekében. Kórházunkban nem feltétlenül kell megvárni a laboreredményeket, pácienseink kérhetik az e-mailben történő kiküldést is.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |






