Pszichiátria
Pszichiátria Budapest közelében
Mindannyian teljes életet szeretnénk élni, harmóniában a környezetünkkel és legfőképpen önmagunkkal. Hajszolt életmódunk, az állandó tökéletességre ösztönző elvárások azonban gyakran leküzdhetetlennek tűnő akadályt állítanak elénk. Alkalmanként bárkinek lehet szüksége segítségre.
Öröklött képességeink mellett óriási szerepe van annak, hogyan szocializálódtunk, milyen mintákat követünk, tapasztalatainkat hogyan integráljuk mindennapjainkba, amikor problémáinkat akarjuk megoldani és a teljes életre törekszünk. Téves beidegződéseink számtalan problémához vezethetnek: szorongás, pánik, tartósan nyomott hangulat, krónikus alvászavar vagy fáradtság, bizonytalanság, párkapcsolati és alkalmazkodási zavarok vagy szenvedélybetegségek. Mindezek pedig már kapcsolatainkban, munkánkban, életvitelünkben is akadályoznak. Gyakran előfordul az is, hogy a tüneteket csak testi szinten érzékeljük, miközben az alapgond a lelki megterhelés. Ezért érdemes azokra a jelekre is figyelni mint a gyomorfekély, magas vérnyomás vagy bizonyos asztmás megbetegedések, amelyek pszichoszomatikus betegségekre utalnak és nagy valószínűséggel lelki eredetűek.
Életünk során gyakran kerülünk olyan helyzetekbe, amelyekben nem működnek az eddig megszokott vagy bevált sémák. Nagyon sokan egyedül, külső segítség nélkül nem tudnak megküzdeni az adott helyzetekkel, úgy érzik megakadtak. Ilyenkor a puszta megértés kevésnek bizonyulhat, továbblépést csak a tudatosodás és az azt követő változtatás adhat, különben tüneteinket magunkkal cipeljük, és jó eséllyel továbbörökítjük. Lelki problémáink vagy szenvedélybetegségünk a környezetünket, kapcsolatainkat is megterheli, megnehezítve ezzel a kilábalást. Leghasznosabb ilyenkor szakember segítségét kérni, hiszen ezek a látszólag kőbe vésett beállítódások egy tapasztalt pszichiáter segítségével megváltoztathatóak.
Egy jól megválasztott terápia annak is a segítségére lehet, akit a belső gátjai, félelmei akadályoznak bizonyos helyzetekben vagy az indulatait kezeli nehezen. Ha szeretne hatékonyabb lenni a munkájában, bensőségesebb kapcsolatokra vágyik, vagy önmagát szeretné tudatosabban és mélyebben megismerni, érdemes szakemberhez fordulni. A cél minden esetben ugyanaz: a belső egyensúly helyreállítása vagy kialakítása.
Mivel foglalkozik a pszichiátria?
A pszichiátria az orvostudománynak az az ága, amely a lelki betegségekkel, azok diagnózisával és terápiájával foglalkozik.
A diagnózis az egyének gondolkodás és viselkedésbeli jellegzetességei alapján állítható fel, és ennek a mentén alakítható ki az alkalmazott terápia is. A pszichiátria terápiás módszere a gyógyszeres kezelés, a különféle pszichoterápiák, illetve ezek kombinációja.
A gyógyszeres kezelés az agy kémiai egyensúlyának helyreállításának eszköze. A gyógyulás feltétele lehet olyan helyzetekben, amikor a szorongás vagy depresszió már a mindennapi életvitelt veszélyezteti vagy súlyosan torzítja a reális gondolkodást. A legtöbb esetben kiegészítésként vagy átmeneti megoldásként segít a tünetek enyhítésében. A pszichoterápia segítségével azonban már a lelki folyamatok érdemi átdolgozása zajlik, ezért hatása is tartós, a visszaesés lehetősége kisebb vagy kevésbé súlyos.
A terápia arra irányul, hogy a páciens felismerje a jelenlegi nehézsége okait, és a gondolkodásának, reakcióinak újonnan elsajátított mintái alapján képes legyen megoldani azokat. Segítséget nyújt abban, hogy ezt alkalmazni tudja a későbbiekben felmerülő problémák megoldására is, külső segítség nélkül, saját belső erejére és képességeire támaszkodva. Ezáltal az önmagához és másokhoz való viszonya is harmonikusabbá, örömtelibbé és egészségesebbé válik.
Tudjuk: a gyógyulásban fontos a megfelelő környezet is
A Telki Kórházban olyan gyakorlott és elkötelezett pszichiáterek dolgoznak, akik pácienseiket hatékony lelki vezetéssel segítik ki a krízishelyzetből. A lélek gyógyítása talán a legintimebb orvosi terület, nagy empátiát és diszkréciót igényel. Minden esetben a beteg személyiségére szabottan alkalmazzuk azokat a kezelési módokat, amelyek eredményesen állítják vissza a lelki egészséget, ami az örömmel megélt teljes élet feltétele.
Hisszük, hogy tevékenységünk célja a belső harmónia megtalálása, amit nagyban segít az a harmonikus környezet, amellyel kórházunkban találkozhat. A természeti környezet szépsége és a festmények esztétikája megnyugtató kiegyensúlyozottságával járul hozzá az Ön teljes gyógyulásához.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |






