Rendelői és otthoni fogfehérítés
A fogfehérítés módjai, hatásai Budapest közelében
Sokaknak problémát okoz a fogak elszíneződése, és még akkor sem mernek bátran mosolyogni, ha fogaik teljesen szabályosan helyezkednek el. Ma már nem csak a fogsor alakját, a fogak épségét tartják fontosnak, hanem a fehérségét is. Az egészséges fogsor hófehér fogakat jelent.
Az emberek egyre nagyobb gondot fordítanak foguk tökéletességére. Ma már mindenkinek lehet hibátlanul fehér fogsora, hiszen a fogorvos annak a fogsorát is tökéletesíteni tudja, akinek korábban elszíneződött a foga. Leggyakrabban attól tartanak a páciensek, hogy a kezelés fájdalmas lesz, illetve hogy a beavatkozás során nem sérül-e a fogsoruk. A legtöbben azért mondanak le a fogfehérítésről, mert nem akarják, hogy a fogzománcuk károsodjon. Ma már azonban nem kell az ép fogak és a fehérség között választani.
Hogyan fehéríthetjük a fogainkat?
A fogak színének hátterében számos tényező áll. Mind az öröklés, mind az életvitelünk befolyásolhatja a fogaink elszíneződésének mértékét. Ha például rendszeresen fogyasztunk kávét, teát, vörösbort vagy üdítőt, biztosak lehetünk benne, hogy annak nyoma lesz a fogainkon. Ha antibiotikumot szedünk, a fogaink sárgásabbá válhatnak. A fogfehérítés csak abban az esetben ajánlott, ha a fogaink egészségesek.
Sokan az otthoni fogfehérítés mellett döntenek. Az ilyen fogfehérítő készítmények gyógyszertárban, illatszerboltokban szerezhetőek be. Fontos, hogy kövessük a termékek használati utasításait, így nem okozunk kárt a fogainkban. Ez azonban nem jelent hosszú távú, illetve végleges megoldást.
A fogorvos több kezelési módot alkalmazhat. Egy bevett módszer a fogak bevonása oxidálószerrel. A koncentráció magas értéke miatt ezzel az eljárással tökéletesen fehérek lehetnek a páciens fogai, és mindezt fájdalom nélkül érheti el. Fontos a fog melletti, lágyabb részek védelme, hiszen az oxidálószer károsíthatja a nyálkahártyát. A fogzománcban azonban nem tesz kárt.
Az oxidálószer használatán kívül gyakori a lézerrel történő fehérítés. Ehhez megfelelő szakértelem és technikai felszereltség szükséges. Az eljárás előnye, hogy a fogak rövid idő alatt néhány árnyalattal fehérebbek lehetnek. Ez a kezelés maximum fél óra alatt fehérré teszi a fogakat. Ezzel a technikával általában a többszöri gyökérkezelés alatt szürkévé vált fogakat fehérítik. Az eljárás során nem károsodik a fogzománc, illetve a kezelés többször is elvégezhető. Igény szerint fehéríthető vele egy vagy akár több fog is. Mindig szem előtt kell tartani, hogy ezzel az eljárással csak egészséges fog fehéríthető. Így a kezelés előtt mindenképpen szükséges ellenőrző fogorvosi vizsgálat, hogy kiderüljön, van-e szuvas fogunk, amit be kell tömni, vagy szükség van-e fogkő eltávolítására. A fogak fehérítése lézerfény segítségével történik, amely aktiválja a fogsoron lévő speciális anyagot. A fogfelszínen történő fehérítésen kívül a kezelés elvégezhető a fogak belsejében is. A lézerrel történő kezelés után ajánlott az otthoni fogfehérítés, amellyel még fehérebbé tehetőek a fogak. Van olyan étel, illetve ital, amelynek a fogyasztása kerülendő a lézerrel való kezelés után. Nők esetében a rúzsok használata sem ajánlott. A fogfehérítést követően még nagyobb hangsúlyt érdemes fordítani a fogak kezelésére.
Előtérben az egészség és a szépség a Telki Kórházban
A Telki Kórház szakemberei nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy legjobb tudásuk szerint eleget tegyenek a páciensek esztétikai igényeinek. Számos fogászati kezelést vállalunk, többek között lézeres fogfehérítést, hiszen tisztában vagyunk vele, a fogak egészsége mellett azok szépsége is fontos.
A kezelés rövid időn belül, fájdalom nélkül elvégezhető. Amennyiben minket tisztel meg a bizalmával, kérjük, hozza magával az eddigi kezelések alkalmával kapott leleteit, ezzel nagyban megkönnyíti orvosaink munkáját. Amennyiben bármilyen gyógyszerkészítményre érzékeny, mindenképpen tájékoztassa erről az orvosát.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |
| Rendelői fogfehérítés | 100.000 Ft |
| Otthoni fogfehérítés | 50.000 Ft |
| Gyökérkezelt fogaknál fogfehérítés | 12.000 Ft / fog |






