Szűrővizsgálatok
Szűrővizsgálatok Budapest közelében
Mindig aggódunk, ha szűrővizsgálatra kell mennünk. Felkészülünk a legrosszabbra, beleéljük magunkat, mi lesz, ha elkaptunk valami nagyon súlyos kórt. Valóságos lelki tortúrán esünk át. Általában napokat, sőt, heteket kell várnunk, mire megérkezik a válasz. Aztán megnyugszunk és rájövünk, hogy a negatív eredménnyel záruló szűrővizsgálat lélektani haszonnal is jár: erőre kapunk, és megfogadjuk, hogy legközelebb hamarabb elmegyünk.
Fontos módszere az orvostudománynak a szűrővizsgálat. Minden egyes kezelést vagy beavatkozást megelőz egy komplex szűrés, hogy az orvos képet kapjon a beteg állapotáról, felismerje az egyes betegségeket, elváltozásokat. Az időben elvégzett, rendszeres szűrésekkel megelőzhetőek a betegségek, nagyobb a gyógyulás lehetősége.
Félelmet kelthet a szűrésen először résztvevő személyben az, hogy nem tudja, mire számíthat, hogyan is zajlik majd a vizsgálat. Sok esetben egyes intézményekben futószalagszerűen, személytelenül zajlanak a szűrővizsgálatok. Nem tájékoztatják a pácienst a szűrés céljáról, annak menetéről, kérdéseket sem tehet fel, mert nincs rá idő. Ráadásul napokat, van úgy, hogy heteket kell várni az eredményre. Lelkileg is megviselő a várakozás. Mindez másképp is lehetséges.
Milyen szűrésre számíthat?
Egész életünkben számíthatunk szűrésekre, már csecsemőkorban átesünk egy alapos vizsgálaton, majd gyermekként is vár ránk egy sor ellenőrzés, azután felnőttként részt veszünk menedzserszűréseken, nőgyógyászati vagy férfi vizsgálatokon, fogászati, bőrgyógyászati és allergiaszűrésen. Akkor is fontosak a szűrések, ha úgy érezzük, nincs semmi bajunk.
A legtöbben azért nem mennek el a vizsgálatokra, mert sajnálják rá az időt, nem szeretnek várakozni, az eredmény megérkezéséig pedig plusz energiákat emészt fel az aggodalom. Félnek a következményektől, pedig lehet, hogy nincs is semmiféle panaszuk, ezt azonban csak a különböző szűrések derítik ki.
Húsz éves kor felett komplex, az egész szervezetre koncentráló vizsgálatok ajánlottak, amelyek során – mondhatni –, a talpunktól a fejünk búbjáig mindent megvizsgálnak. Az alapos laborvizsgálat több mint 20 területre terjed ki, a vérképtől a koleszterin szinten át a széklet vizsgálatáig.
Negyven év felett még inkább fontosak ezek a vizsgálatok, nők esetében a mammográfia mellett szükséges megmérni a csontsűrűséget, ezt nevezik ODM vizsgálatnak. A férfiak számára ajánlott a PSA-szűrés, amely prosztatarák szűrést jelent.
Tudjuk: a megnyugtatás is cél
Élete első szűrésén általában már a kórházban, illetve 4-8 hetes korában átesik a baba. Dr. Szőke György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a kisbabák ortopédiai szűrését végzi kimagasló szakmai tapasztalattal. Előnyt jelent a Telki Kórházban szülő kismamák esetében, hogy a gyerekszűrést ugyanaz az orvos végzi, aki újszülöttként is vizsgálta a kisbabát, így nem az adott vizsgálaton találkozik először a vizsgált gyermekekkel.
Az ellenőrzés, megelőzés és kezelés időben történő biztosításához a gyermeknek 1 éves kortól egészen 18 éves korig részt kell vennie a szűrővizsgálatokon. A hallás- és ortopédiavizsgálat mellett elvégzik az orvosok az allergiaszűrést is. A szülők felelőssége óriási a szűrővizsgálatok során, hiszen nagyon sok betegség kiszűrhető, ha időben elhozzák gyermekeiket a vizsgálatokra. A Telki Kórházban emellett az édesanya és az apuka szűrését is elvégezzük.
Felnőtt korban – az úgynevezett menedzseréletmód esetében – a leginkább terhelt szervek szűrésére, korosztályok és nemek szerint állítottak össze csomagokat a Telki Kórház szakemberei. Az alapszűrés mellett ajánlott a komplex szűrés, a negyvenedik év felett pedig tovább bővülnek a vizsgálatok körei. A belgyógyászati, sebészeti, szemészeti és fül-orr-gégészeti, valamint fogászati szűrések mellett elvégezzük a szükséges és átfogó laborvizsgálatokat, a komplex hasi ultrahangot, az EKG-t.
Elengedhetetlen a nőgyógyászati rákszűrésen való részvétel, ha a betegség korai szakaszában válik felismerhetővé az elváltozás, már egy egyszerű beavatkozással teljes gyógyulás biztosítható.
A férfiak számára is fontos a szűréseken való rendszeres részvétel, legyen szó meddőségi-andrológiai szűrésről, HPV vagy prosztatarák-szűrésről.
A népbetegségnek számító allergia szűrését is elvégezzük a Telki Kórházban. Érdemes minél hamarabb, már gyermekkorban utánanézni a kiváltó okoknak, az allergia tünetei ugyanis kezelhetőek, a mögöttes okok felkutatásával pedig megelőzhetőek.
A Telki Kórházban nem fogja kínozni a bizonytalanság érzése, a vizsgálat eredményére nem kell napokat várnia, általában már a szűrés napján megkapja a választ. Célunk, hogy a negatív vagy a pozitív eredményt minél előbb tudomására hozzuk, hogy tovább tudjuk gondolni a következő lépést. Az összefoglaló szakorvosi vélemény mellé egészségtervet készítünk, mert fontos számunkra az is, mi történik Önnel a szűrés után, hogy a következő vizsgálatra nyugodtan, magabiztosan érkezzen.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |
| Babaszűrés | 72.000 Ft |
| Kardiológiai szűrés | 60.000 Ft |
| Kardiológiai szűrés alapszűréssel | 125.000 / 130.000 Ft |
| Petefészek elváltozás szűrése | 30.000 Ft |








