Töltődjünk fel, mielőtt megszületik a baba!

Töltődjünk fel, mielőtt megszületik a baba!

A gyermek születését követő hetekben rengeteg energiára lesz szükségünk, így érdemes kihasználni az utolsó nyugodtabb napokat.

A rendelkezésünkre álló módszerek segítségével nagyjából a következő menstruáció időpontjában állapítható meg a terhesség. Addigra a kis emberkezdemény már kb. kéthetes (ezért is fontos, hogy úgy éljünk, mintha már velünk lenne a kisbaba), épp eljutott a petevezetéken át a méhüregbe, és folyamatban van a beágyazódása. Ekkor jeleznek először a terhességi tesztek, emellett ősi, de jelző értékkel bíró módszer a hőmérőzés is.

A nők többsége semmi különös változást nem érez kezdetben, a többi terhességi gyanújelre még néhány napot, hetet várni kell. Orvoshoz pozitív terhességi teszt birtokában és/vagy elmaradt menstruáció esetén érdemes fordulni

A terhességek egy része igen korai időszakban megszakad, gyakran csak egy bővebb menstruáció utal rá. Emiatt is a szakorvosok csak akkor tekintik a terhességet bizonyítottnak, ha az ultrahangos vizsgálat igazolja, hogy az méhen belül van, illetve van szívműködés.

Az első harmadban

A terhességet 3 trimeszterre (harmadra) osztjuk, átlagban 40 hétig tart. Az első 12 hét az első trimeszter. Ebben az időszakban számtalan változás történik a nő szervezetében, de a terhesség külső szemlélő számára többnyire még rejtve marad. Fokozatosan megjelennek a terhességi rosszullétek, de akár különösebb tünetek nélkül is átvészelhetjük ezt az időszakot.

Legjellemzőbb tünetek az émelygés, hányás, bármely napszakban, de jellemzően a reggeli órákban, fáradékonyság, megnövekedett alvásigény, hangulati ingadozások. A nagy öröm érzéséhez, várakozáshoz, kíváncsisághoz csatlakozhatnak különböző félelmek, szorongások akár a terhességgel (pl. alakváltozás, szexuális élet, nőiesség megélése, stb.), szüléssel, de a gyermekneveléssel, párkapcsolat alakulásával kapcsolatban is.

Még fontosabb, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozzunk, émelygés, hányinger esetén ébredéskor még az ágyban fekve fogyasszunk kevés táplálékot, például kekszet, tartózkodjunk a dohányzástól, alkoholfogyasztástól, csökkentsük napi 1 adagra vagy teljesen hagyjunk fel a kávéfogyasztással, óvakodjunk gyógyszerek felesleges szedésétől, de gondoskodjunk a megfelelő folsav, vitamin bevitelről. A nem megerőltető napi torna nagyon fontos, hogy megőrizhessük erőnlétünket a terhesség rohamos változásai során.

A második szakasz

Ez a szakasz a terhesség legszebb időszaka. Itt az ideje a babaszoba berendezésének, a közös tervezgetésnek. Próbáljuk a leendő apukát egyre inkább bevonni, hogy érezhesse ő is részese a folyamatoknak. A kezdeti rosszullétek többnyire megszűnnek, a kismamák kiegyensúlyozottakká válnak, elmúlik a fáradékonyság, úgy érezzük, mintha köveket tudnánk megmozdítani. Ekkor már jól látható a terhesség, mely a legtöbb kismamát örömmel tölti el, ideje a ruhatárat kiegészíteni divatos kismamaruhákkal. A jól megválasztott, előnyös ruha kihat a közérzetünkre, kiteljesedő nőiességünk megélésére. Visszerek megelőzésére érdemes kompressziós harisnyát beszerezni, hasfalunkat, melleinket rendszeresen masszírozni, hogy megelőzzük a terhességi csíkok kialakulását.

Fontos a rendszeres orvosi ellenőrzés, ideje a védőnővel megismerkedni, aki a terhesgondozáson túl évekig segítőtársunk lesz a gyermek körüli teendők ellátásában.

Időnként rémisztő lehet alakunk gyors változása, fontos, hogy aggodalmainkról beszéljünk társunkkal, környezetünkkel, akár szakemberrel is.

A várandósság utolsó harmada

A terhesség végén gyakran visszatérnek a hangulati ingadozások, fáradékonyabbá válhatunk. Az egyre nehezedő "teher" miatt fájhat a gerincünk, lábunk, visszeresség, sztriák (terhességi csíkok) jelentkezhetnek, a méh felnyomhatja a rekeszt, emiatt fulladásos panaszaink lehetnek. Egyre inkább a szülés és az újszülött ellátása körül forognak gondolatainak, gyakran felerősödnek korábbi félelmeink. Fontos, hogy beszélgessünk aggodalmainkról, kerüljük azok társaságát, akik rémtörténetekkel szórakoztatnak bennünket. Próbáljunk bízni a természet, saját testünk csodálatos erejében, gondoljunk arra, hogy a szülés természetes folyamat, ami életünk egyik legmeghatározóbb - szerencsés esetben csodálatos - élménye lesz!

Remélhetőleg mostanra sikerült olyan orvost találnunk, akiben maradéktalanul megbízunk. Ideje mindent összecsomagolni a kórházi tartózkodás idejére, az utolsó holmikat beszerezni az újszülöttnek, mert könnyen lehet, hogy a szülés után sokáig nem jutunk el boltokig. Beszéljük át párunkkal, hogy részt akar-e venni a szülésen, de ne erőltessük, illetve, ha számunkra tűnik kényelmetlennek a jelenléte, akkor ezt is határozottan mondjuk meg. Végülis a szülés rólunk és a kisbabánkról szól, nekünk kell eldönteni, amennyire lehetséges, hogy kivel, kikkel osztjuk meg az élményt! Gondoljuk át és osszuk meg szülést illető elképzeléseinket orvosunkkal, ha mód van rá, ismerkedjünk meg a szülőszobával!

A várakozás utolsó heteit még használjuk ki közös programok (vacsorák, mozi, színház, baráti összejövetelek, stb.) szervezésére, töltekezzünk fel, mert a szülést követő hetek minden örömük ellenére rengeteg energiát igényelnek majd tőlünk, és minden időnket felemésztik. Fontos igénybe venni párunk, szüleink, rokonaink, barátaink segítségét, minden segítség jól jöhet.