Vas-anyagcsere
Vasanyagcsere-vizsgálat Budapest közelében
A fizikai és a szellemi aktivitást is kedvezőtlenül befolyásolja a vashiány. A vérszegénység ellen tenni kell.
A szervezetben a túl kevés vas éppen olyan káros, mint a túl sok. A szövetekhez vörösvértestek szállítják az oxigént, amelyek létrejöttében fontos szerepe van a vasnak. Ha kevés a szervezetben a vas, vérszegénység alakul ki. Ha vastöbblet jön létre, az súlyosan károsíthatja a szívet, a májat vagy a hasnyálmirigyet.
Különböző vizsgálatok segítik az orvosokat a vasanyagcsere pontos megítélésében. Meg tudják határozni a szérum vas mennyiségét, illetve a szervezet teljes vaskötő kapacitását. A szérum ferritin megállapítása még azelőtt jelzi a vashiányt, mielőtt vérszegénység alakulna ki. Ez a vasraktárakban tárolt vas mennyiségét mutatja.
A Telki Kórház orvosai a gyors és pontos diagnózis felállítása után kielégítő tájékoztatást nyújtanak a páciens vasanyagcseréjéről és a szükséges kezelésről, akár a napi vasvesztésről és annak pótlásáról is.
ÁRAK Áraink tájékoztató jellegűek és a készpénzzel vagy kártyával helyszínen kiegyenlített szolgáltatásokra vonatkoznak. A végső ár az orvosi konzultáció után és a választott fizetési mód ismeretében konkretizálódik. |
| Vas-anyagcsere | 1.500 - 30.000 Ft |






